Isten hozott benneteket honlapomon kedves Fiatalok!
Többen mondták már nekem: A lakodalom olyan vőfély nélkül, mint az autó kormány nélkül.
Elindul, menni is lehet vele, csak nem biztos, hogy arra a helyre visz, ahová szeretnétek.
Vannak az úton akadályok, melyek elkerülésére ott van a kormány!
Így van ez egy esküvő esetén is. Olyan nehézségek jöhetnek közbe, amelyeket, ha nem tudtok kiküszöbölni, sajnos az egész eseményt is elronthatja. A lakodalom hangulatáért alapvetően két szolgáltató felelős:
a ZENESZOLGÁLTATÓ és a VŐFÉLY.
Egy igazság: Vőfélyből nagyon sok van ebben a kis országban.
Másik igazság: Jó vőfélyből nem sok.
Harmadik igazság:
>>>>>>>>>>>>>>>>>A SIKER MINDIG A RÉSZLETEKEN MÚLIK<<<<<<<<<<<<<<<<<
Sokszor a legapróbbakon, amire Ti nem figyelnétek, sőt NEKTEK nem is kell figyelni, -ott van rá a
VŐFÉLY.
Mindezen okoknál fogva azt javaslom a házasulandó párnak: a legjobb dolog, mikor időpont egyeztetés után személyesen találkozunk. (Ez legtöbbször meg is valósul, kivétel, ha külföldről hívnak fel telefonon.)
Nálam nyugodt körülmények között tudunk tárgyalni, kötetlenül beszélgetni minden kötelezettség nélkül:
Rólatok, a Nagy Napról, amit már nagyon vártok.
Közszemlére (internet) nem igazán teszem verseimet, tréfáimat, mert azok nagy többsége egyedi jellegű, és nem szeretném viszontlátni-hallani más kolléga szájából. Ugye megértitek? :) De azért egy kis ízelítőt beszúrok majd. Aztán NEKTEK is jobban esik, ha azt mondják a vendégek:
-Ez szuper! Ilyen tréfákkal, játékokkal, versekkel még nem találkoztunk, a Ti lagzitok másabb, egyedibb, mint amilyenekben eddig voltunk!
Hangsúlyozom, a bemutató kisfilmek régebbi esküvők anyagai az előbb említett okokból.Az ott elhangzott versek messze nem tükrözik a teljes repertoárom, viszont arra jók, hogy képet kapjatok rólam.
Igény esetén az ifjú Párra "szabott" rímekkel lepem meg a házasulandókat!
Itt ragadom meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a youtube-videóim alatt található kommentekért. Igyekszem rászolgálni a kedves szavakra.
Bevallom egy kis hibám azért nekem is van: Egy szombaton csak 1 helyre tudok elmenni:)
Ez esetenként nekem is hátrány:)
Úgy gondolom ennyi elég volt előzetesként magamról, a munkámról. A többit majd "szóban", -mert jobb esetben minden ember életében eljön egyszer a Nagy Nap, és ha "Párizs megér egy misét", akkor a TI NAGY napotok is mindenképp megér egy órát, amit társaságomban eltölthettek.
Ígérem, nem fogtok csalódni: Laci-vőfélyben!
-----------------------------------------------------
Legyetek részesei TI is a "VARÁZSLATNAK", melyből felocsúdni kevés lesz egy hét!!!